2014. február 20., csütörtök

I.fejezet 8.rész

Zoe szemszöge:
Alighogy hazaértünk már csörrent is a telefonom:Niall volt az.
-Szia bébi!Minden rendben?Épségben hazaértetek?
-Sziia Niaaaaaall!Persze minden a legnagyobb rendben.Csak úgy hiányzol!-nyafogtam neki a telefonba.
-Jaj te is nekem de nagyon!-mondta erre ő is.
-De drágám most mennem kell mert megyünk valahova a srácokkal.Meg beszélek Harryvel erről az egészről..Már ha szóbaáll velem.-mondta és eközben foozatosan halkult a hangja.
-Hát ne nagyon faggasd hanem csak inkább ilyen finoman megfogalmazott kérdéseket tegyél fel, jó?-mondtam neki, mert már ismertem.Ha valamit nem tud betűről betűre, akkor addig nem nyugszik míg ki nem deríti.
-Jólvan baba óvatos leszek de már tényleg megyek..Puszi!Szeretlek!-mondta majd elköszöntem tőle és leraktuk a kagylót.
Emilyvel elkezdtünk kipakolni.Ahogy pakoltunk, nagyon sok minden előjött:a strandjegyek, a repülőjegyek..és Emily megtalálta Harry nyakláncát is.Elkezdett sírni ahogy a kezében szorongatta. -Emily.Mit beszéltetek a kórteremben?-kérdeztem tle és mellé ültem az ágyra.
-Semmit...Elmondta hogy szeret és bármit megtenne értem...-mondta majd hangja elcsuklott.
-De hisz ez jó, nem?!-próbáltam felviditani.
-Nem Zoe nem jó!-ordított velem majd kirohant a szobából.

Emily szemszöge:
Nem bírtam ki.Ahogy megláttam a nyakláncot, minden eszembe jutott.

Előttem ugrott le.Miattam.Értem.És én elutasítottam.De Josht már lehet hogy nem is szeretem?Igen.Ez az!Nem Emily NEM!Te Josht szereted és nem pedig Harryt!-mondtam magamban.De akkor miért va ,,lelkiismeretfurdalásom" Harry miatt?És..Azt hiszem hiányzik..Talán belészerettem?Úgy láttam magam előtt mint egy angyalt.

-gondolkodtam ede aztán megcsörrent a telefonom.Zoe volt az:
. -Elárulnád hol a francban vagy?-hallom már az udvarról ahogy dübörögve fut le a lépcsőn.
-Az udvaron ülök te gyagya!-nevettem el magam a telefonba.Már hallom is hogy jön.
Talán elmondom neki...
-Ohh hála az égnek Emily!DE mi..-nem hagytam hogy befejezze.
-Zoe..El kellene mondanom neked valamit..
-Igen?-kérdezett vissza kiváncsian.
-Szóval..én..azthiszem..beleszerettem Harrybe..
-Micsoda?!?!-értetlenkedett Zoe.
-Jól hallottad!Melyik fiú tenné azt egy lányért hogy leugrik egy épület tetejéről?!AKI HALÁLOSAN SZERELMES ABBA A LÁNYBA!!-világositottam fel.
-Ez igaz..De ez miért nem jutott eszedbe korábban?És most mi lesz Joshhal?-kérdezte meglepődve. -Joshhal?!Hát nem tudom..beszélnem kellene vele, de nincs itthon.-mondtam "szomorúan".
De ekkor érkezett egy üzenet a telefonomra:"Szia Emilym!Nem kellett 2 hétig folyamatosan ott maradnom, így megyek haza egy pár nap pihenőt tartani.Meg kène beszélnünk a dolgokat.
Puszi:a TE Joshod.
-Bunkó.-jelentette ki határozottan Zoe.
-Nem.Csak nagyképű.Azt képzeli ő a világ ura meg ilyesmik.De valahogy mégis nehezemre esne csak úgy elhagyni.Nem tudom miért.-mondtam, majd a témát elterelve indultam be a házba.
Zoe is egyből jött utánam.Megállt a konyhában vacsorát csinálni én meg addig kiválasztottam a filmet amit meg akartunk nézni.Az este hátralevő része evéssel,TVzéssel és beszélgetéssel telt.
De nem komoly beszélgetésekkel.Csak a holnapi napról tárgyaltunk, ugyanis elmegyünk vásárolni.Már alig várom.
*másnap reggel*
Zoe szemszöge:
-Ébresztőőő!Hasadra süt a naaaap!-üvöltött Emily majd lehuppant mellém az ágyra.
-Jaaj ne már!Még olyan korán van.-szóltam vissza n eki félkómásan.
-Na ne túlozz.Délelőtt fél 10 van!Gyorsan készülj és irány shoppingolni!-visitott Emily megint a fülembe.Nagy nehezen kimásztam az ágyból , egy gyors reggeli, smink, ruha és már kész is voltam.
Elmentünk a plázába.Emily vett magának egy pár cipőt ésn ruhát, velem együtt.
Vettünk egy ugyanolyan karkötőt is.Ez volt a baràtságunk védjegye.Mikor végeztünk a vásárlással, bementünk még egyet a Starbucks-ba inni valamit,

aztán mentünk is haza.Mikor be akartunk menni, Emily észrevett egy csomagot a postaládában.
-Zoe ezen a te neved áll!-ujjongott majd átadta a kis dobozt.
-Ez Niall írása!-sikitottam fel miközben bontottam a dobozt.
Egy gyönyörű karkötő és egy cetli volt bennd.
Az írás a papíron pedig ez volt:"Remélem örülsz az ajándéknak bébi!De ha kijössz az erkélyedre találsz még egy sokkal jobbat is.Puszi:Niall♥"
Mondanom sem kellett, egyből rohantam felfele.Mikor beléptem a szobámba..Wao..elállt a lélegzetem.Az ágyon rózsaszirmok voltak szív alakban és az erkélyre vezető út gyertyával volt kirakva.Mivel már este volt, csak a gyertyák fénye világitotta be a szobát és területét.
Éppen az ágyamhoz közeledtem mikor egy ismerős hangot hallottam.Kirohantam az erkélyre és nem tévedtem.Ott volt kezében a gitár és a You & I-t énekelte.

Amit ő írt.És ezt most nekem énekli.Nem bírtam tovább, elsírtam magam, de aztán egyből le is rohantam hozzá.Emily eközben a ruhásszekrényét rdndezte, de mikor meglátott lefele futni, utánamjött.Mikor kiértem az udvarra egyből Niall nyakába ugrottam majd m3gcsókoltam.
-Ez nekem szólt?-kéfdezem tőle.Erre egy halványat bólintott, majd megcsókolt.
Elmondhatatlanul boldog voltam.

Emily szemszöge:
Mikor Zoe futott lefele, volt egy sejtésem hogy miért.Bementem a szobájába és igazam lett.Lenéztem az erkélyről és itt is az volt amire számitottam.Kimentem a szobából majd kiballagtam az ajtón.Meglepetésemre mindegyik fiú ott állt az 1Dből.Kivéve Harry.
Elszomorodtam és elindultam visszafele.De ekkor Niall észrevett.
-Jaj szia Emily!-mondta majd odahúzoztt Zoehoz és a többiekhez a.Épp most végeztek a bemutatkozással.
-Sziasztok.-köszöntem halvány mosollyal az arcomon.
-Emily vagyok, demost mennem kell.Örülök hogy találkoztunk.Sziasztok.-köszöntem el de Zoe visszahúzott.
-Na ugyan már Emily!Gyere mutatkozz be a többieknek rendesen!-biztatott és erőt véve magamon teljesítettem kivánságát.Sok beszélgetés, evés és nevetés után Niall és Zoe hosszú búcsút vettek egymástól és persze mi Zoeval  többiektől is elköszöntünk.A srácok hazamentek, mi pedig beballagtunk a házba.Ránéztem a telefonomra.Josh üzent hogy holnap találkozzunk.Kíváncsi vagyok mi lesz ebből.

2014. február 11., kedd

I.fejezet 6.rész

Emily szemszöge:
Mikor Harryvel megláttuk Zoet és Niallt tapsolni kezdtünk.
Tényleg nagyon örülök nekik,mert ők tényleg nagyon összeillenek.
Valamiért úgy éreztem,hogy ennek a a napnak még rossz vége lesz,de nem vagyok vészmadár.
Hirtelen Niall elkezdett kiabálni:
-Kik vannak ott?!Halljuk,hogy van ott valaki!
-Csak mi okostojás,már megint tőled zeng a strand.-mondta Harry és odament.
Utána énis odamentem.Gyorsan gratuláltunk a nagy hírhez aztán megszólalt a telefonom.
Josh volt az.Annyi minden történt és bár csak 3 napja, hogy  nem láttam úgy kimaradt az életemből.

Gyorsan félreálltam és felvettem:
-Szia,mi újság?
-Semmi különös,vagyis valamit mondanom kell.-mondta.
-Mit?!Mi történt?!-kérdeztem.
-El kell utaznom 2 hétre és gondoltam odarepülök előtte hozzád.-válaszolta.
-Öhm,ide?!Most?!-feleltem szinte kérdésekkel, mert nem tudtam mit mondani.
-Igen nekem nem gond,csak neked az?!-kérdezte kissé meglepődve.
-N-n-nekem neeeem gond,dehogy!Mikor  jönnél?-kérdeztem kissé dadogva.
-Az igazság az,hogy 3 óra és ott vagyok.-mondta.
-Oooh értem,jóó akkor majd kimegyünk eléd.-válaszoltam neki.
-Zoet ne hozd!-mondta határozottan.
-Miért?Gondod van vele?-válaszoltam kissé ingerülten.
Jó tudom sosem volt éppen jó a kapcsolatuk,de egyedül nem megyek és Harryt mégsem vihetem oda.
-Nekem nincs,csak neki van velem.-felelte.
-Rendben akkor majd megyek az egyik barátommal.
-Tőlem,de már ott is van haverod?-kérdezte.
-Igen, Harry Styles.Majd megyünk,szia.
Letettem mert már nem bírtam tovább.

Visszamentem a többiekhez és elmondtam nekik,hogy ki hívott és miért.
Ekkor Harry hirtelen megfordult és elrohant.
Mi meg csak ott álltunk.
Niall utána akart menni,de tudtam most nekem kell.
De nem találtam.
Végül a parkolóba mentem vissza ahol már ott volt Niall és Zoe.
Niall mondta,hogy hazavisz minkent a szállodánkba.
Mikor odaértünk mentők,tűzoltók és rendőrök álltak a hotel előtt.Ezt nagyon nem értettük.
Én akkor megláttam a Hotel tetején egy embert és se szó se beszéd futottam fel.
Mikor felértem a tetőre kivezető ajtó be volt zárva,így az ablakon másztam ki.
Fennt sötét volt,csak a szálloda nevének kivilágítása adott egy kis gyér fényt.
Nem is tudom miért,de megszólítottam azt aki ott állt.
Sajnos, beigazolódott a gyanúm,Harry volt az.
Odamentem és megfogtam a kezét.
-Harry, miért?-és ebből az egy szóból értett mindent.mert tudta,hogy miért pont ez a szó.
-Azthittem,te is úgy érzel,mint én.-felelte.
-Annyira sajnálom.....-és kicsordult egy könnycsepp a szememből.
-Nem,te ne.Ez az én hibám,mert túl gyorsan belédszerettem,mielőtt te bármit is tettél volna.De ha nem lehetsz az enyém én abba belehalok.-mondt és levette a nyakláncát.
Igen azt a nyakláncot ami mindig rajta van,felém nyújotta és én pedig elvettem.Csak néztünk egymásra,némán,mozdulatlanul.
Majd odahajolt hozzám megölelt
 és megcsókolt.
Csókunk teli volt érzelemmel és vágyakkal,de hirtelen vége lett.
Eltávolodott és leugrott.

Zoe szemszöge:
Mikor a bokorból előjött Harry aztán Emily borzasztóan megörültem nekik.
Boldog vagyok,hgy kimondhatom, Niall Horan szerelme vagyok.
Megszólalt Emily telója.
Hosszassan beszélt,nem tudtam kivel.Utána odajött és elmondta,hogy Josh hívta és,hogy ide fog jönni.De ekkor Harry elrohant.Tudtam,úgy tudtam,hogy már megint Josh fog elrontani mindent.
Hát persze ki más csak ő képes arra,hogy mindenhol keresztbetegyen.
Ezután elkezdtük keresni Harryt de nem találtuk sehol.
Niall mondta,hogy majd hazavisz minket,de ami a hotel előtt várt minket.
Káosz szó szerint, mentők,tűzoltők és rendőrség.
Na meg persze tömérdek ember az utcán a szállodai dolgozók de senki nem tudta,hogy miért.
Láttam,hogy valaki volt a tetőn.Emily is eltünt.Na szuper.
Láttam Niallön,hogy ő sem érti a helyzetet.
-Niall lehet,hogy Harry van ott fennt és Emily.
-Mi?!Ezt honnan gondolod?-kédezte feszülten.
-Emily eltünt és Harry is,ebből elég egyértelműen kijön.
-Jóóó igaz de ez még nem biztos!-mondta.
-Nem nem biztos csak eléggé bizonyos.
-Na jó én felmegyek és akárki is van fennt lehozom.-felelte.
-Ne, inkább ne menj fel kérelk hadd oldják me ezt ők.
-De nem is biztos,hoyg ők vannak fennt.-mondta.
-Én teljes métékben biztos vagyok benne,hogy az a két emer Harry és Emily.-feleltem magabiztosan.
-Nah jóó nem megyek fel.-mondta és tovább néztük az eseményeket.
Eltelt 10 perc és már két valaki volt fennt.Na ekkor már biztos voltam kik azok.
Harry és Emily.DE miért?! Egyszerűen nem értem.
Nem nagyon láttuk mi történik fennt de egyszer csak mindenki sikoltozni kezdett és a tűzoltők rendőrség is elkezdték villámgyorsan elvégezni amit ilyenkor kell.
Nem tudtam először,hogy mi történt,de aztán megláttam.
Valaki leugrott vagy lezuhant nem tudom, de már nagyon félek.







Sziasztok! :)  Igaz, nemrég hoztuk létre ezt a blogot de már eddig nagyon sokan láttátok.Nagyon köszönjük ezt a sok megjelenítést!Mivel nem sokan kommentelnek (:/) ezért szeretnénk ha leirnátok a véleményeteket a sztorikról, kinézetről, tartalomról és úgy összességében mindent amit gondolsz  a blogról irj le itt nekünk mindent!:) A kritikából tanulhatunk és fejleszthetünk mindent, a jó dolgok pedig csak bíztatnak minket!Szóval hajrá fiúk/lányok!:)

2014. február 7., péntek

I.fejezet 5.rész

Emily szemszöge:
 Reggel van.-ásítottam egy nagyot majd kiszálltam az ágyból.
Félkómáson lementem  a lépcsőn és észrevettem, hogy Harry a konyhában éppen reggelit csinál.
-Jó reggelt!Többiek?-köszöntem, majd megkérdeztem tőle hova tünt Zoe és Niall.Vajon mi történt az este?
-Jó reggelt!Hát elmentek boltba egy kis kajáért, meg azt találták ki, hogy mnejünk el strandra,mit szólsz?-kérdezte Harry bizonytalanul.
-Persze ez nagyon jó ötlet!-mosolyogtam rá ,maj déppen akkor nyitott be Niall és Zoe:
-Jó reggelt készen vagytok?-mondták szinkronban.
-Ohh várjatok felöltözök.-mondtam majd rohantam fel.
Ők hárman kimentek én meg felvettem a bikinim amit erre a nyaralásra vettem.
Indulhatunk!

Zoe szemszöge:
Az este elég zavaros.Mikor reggel felébredtem a kanapén, skominden beugrott, de egy dolog nem: mit kérdezett Niall.Szóval a mai naptól ezért egy kissé félek.Azthiszem most igazán beleszerettem.nem csak ilyen rajongóként, mert kezdem megismerni az igazi énjét amit csak azok ismerhetnek meg akik mellette vannak.Szerintem ő egy csodálatos emeber.Talán még esélyem si van nála?Majd maglátjuk.
-Én vezetek, Zoe felügyel!-mondta Niall miköuben kimentünk Harry kocsijához az imádott Range Roverhez.
-De ha összetöröd, olyat még nem értél.-mondta Harry amire mindenki felnevetett.
Emily is megérkezett és beszállt Harry mellé és már imdultunk is a strandra.
Vajon milyen lehet sztárokkal a strand?Egész úton ez járt a fejemben.
-Megérkeztünk!-kiáltotta Niall.

A lélegzetem is elállt a látványtól.
Elindultunk befelé, még belépőt sem kellett fizetni meg valami külön helyet is kaptunk csak mi négyen.Egy elkülönített rész, direkt sztároknak.Én is annak éreztem magam.
Emily szemszöge:
Elképesztő.Nagon szép ez a strand és ez a külön részleg,hmm megtudnám szokni.
-Emily bejössz velem az öltözőbe?-kérdezte Zoe.
-Öhhm persze..-nem értettem miért de aztán leesett.Zoen még nem volt fürdőruha, íg yát kellet öltöznie.Ehhez kellettem én is, mert úgy körülbelül 10 éves volt Zoe mikor egyszer nem tudott kijönni a öltözőből, mert beragadt a zár.Ezért én ott "őrködtem" amíg öltözött.
Mikor végzett már mentünk is fürdeni.
Bementünk a vízbe ott nagyon sokat hülyéskedtünk de főleg "csatáztunk".
Harry felkapott a nyakába,Niall pedig Zoet és így kellett lelöknünk egymást.
Ha mi nyertünk akkor általában Harry gáncsolta ki Niallt,ha Zoeék nyertek én estem le és rántottam magammal Harryt is.Most is leestem.
Auuu-kiabáltam.
Mi az Emily?-kérdezte Harry aggódva.
-Huh, azthiszem beleléptem egy tengerisünbe.-emeltem ki alábam a vízből.Elég csúnya volt, vérzett is.
-Jahj,ez nem néz ki jól.Gyere elviszlek az orvosiba.-mondta Harry majd az ölébe kapott és futottunk az elsősegélybódéhoz.
Niall és Zoe pedig kettesben maradtak.
Zoe szemszöge:
-Huu szgeény Emily!-mondtam Niallre nézve.
-Igen,biztos fájhat neki!mondta Niall.-De öhm nem akarunk kajálni menni? Éhen döglök!-mondta mire muszály volt elnevetnem magam.
Na gyere te kis éhenkórász!-mondtam majd lefröcsköltem vízzel.
-Héé most ezt visszakapod!-mondta,felkapott és bedobott a vízbe.-Na mos mrá tényleg menjünk mert eszméletlenül éhes vagyok!-ekkor kisegített a víból, majd mentünk a parta.
-Oh, én még felkapok valamit magamra, hoyg ne csak úgy fürdőruhában legyek.
Majd odasétáltunk a helyünkre,hogy felvegyek valamit.

-Nem értem minek vetted ezt fel, nincs mit takargatnod!-mondta Niall majd átkarolta a derekam.
Így mentünk a büfé felé.
-Mit kérsz baby?-kérdezte tőlem Niall.ÉN?! Baby?! Neki?!Hát ez egyre jobb lesz!Gondoltam magamban aztán megszólaltam:
-Én csak valami gyümölcskoktélt szeretnék.-feleltem, mire mosolyogva bólintott.
Éreztem rajta, hoyg már nme úgy néz rám mint egy rajongóra mondjuk eddig sem éreztem azt, csak most már barátnak érzem magam.Azthiszem tényleg beleszerettem.
De úgy igazán.A grillezésnél gondolkodtam először ezen, de akkor még nem volt ennyire "komoly" a kapcsolatunk.De óó miről ábrándozok én itt.Hisz énis egy vagyok a sok közül.Nemhiszem, hoyg képes lenne ÚGY szeretni.
-Meg is hoztem a koktélod!-jött oda az asztalhoz a pohárral a kezében.De szerencsétlegségére kiburította, ami pont rám burult.
-ÓÓ bocsánat!Nem kartam, ne haragudj kérlek!-mondta kissé ilyedten, majd lekapta a törölközéjét a nyakából és odaadta nekem, hoyg töröljem csak abba nyugodtan.
Miután magkajáltunk, Harry üzent Niallnek, hogy ők elmennek valami sétálóutcába körülnézni Emilyvel, majd másfél óra múlva jönnek.
Niallel elkezdtünk sétálni a tangerparton a naplamentében.Mindeketten némán, csak egymás mellett mentünk.
 -Zoe..szóval-szólított meg félénken Niall.
-Igen NIall?-a szívem már hevesebben vert mint valaha.Lehet, hoyg teljesül életem álma?
-Tegnap elmaradt a kérdésem.Szóval csak azt szerettem volna tőled.áhh mindegy!Úgyis nemet mondasz'-ilyenkor már nembírtam tovább muszály volt megszólalnom.
-Neked NEMet?!Minden lány ilyen fiút kíván magának!Talán még énis..te csodálatos fiú vagy rettenetesen nagy szívvel és eszméletlenül boldog vagyok, hoyg veled lehetek.De te sokkal jobbat érdemelsz...ekkor kicsordult egy könnycsepp a szememből.Észrevette...majd átölet,erősen magához szorítva.
-Na jó kimondom-kezdett bele Niall.már mióta megláttalak éreztem, hoyg te más vagy, és minél több idő telt el annál jobban belédszerettem.Leht,hoyg ez most így hüylén hangzik, de én tényleg szeretlek,és ha a barátnőm is lennél én lennék a legboldogabb ember a földön.
-Niall,én...-nem bírtam tovább mondani mert megcsókolt.Életem egyik legjobb csókja azzal akit iagzán szeretek.
-Én..bocs..csak..nem..-de nem hagytam, hogy befejezze mert most én csókoltam meg őt.
-Ez igent jelent?-kérdezte Niall reménykedve.
-Ha képes leszel úgy szeretni akkor igen.-mosolyodtam el.
-Téged nem lehet máshogy szeretni,érted bármit!-és megint megcsókolt.
Ez életem legboldogabb napja!Nem hiszem el!De várjunk csak..mi ez a zaj?
Valaki tapsol!De ki és mit keres itt?!
Niall, kik ezek?Hallod ezt?-ám nem figyelt rám, csak a végtelen tengert bámulta.






2014. február 1., szombat

Happy 20th B-day Harry Styles!!!

A mi göndörkénk kezd felnőni.....
 
"Egy álom csak álom,amíg úgy nem döntesz, hogy megvalósítod."