2014. november 29., szombat

II.fejezet 2.rész

Emily szemszöge:

Fura volt újra egy suliban lenni,de ugye ez már teljesen más ,mint a sima gimnázium és amúgy is ez már csak 2 évig fog tartani aztán szabadulok örökre az iskoláktól.Na szóval suli után Harryvel elmentünk kávét venni,majd egy parkba mentünk sétálni. Harry hirtelen megállt és egy viszonylag "eldugott" helyre vezetett.Majd leültünk egy padra,a szemembe nézett és kiöntötte a szívét:
-Tudod most,hogy elkezdted a sulit átgondoltam a helyzetünket és belegondoltam abba is,hogy a baba ügyével mi lesz. Mivel te fősulira jársz,nekem meg hamarosan kezdődik a turné és amúgy is még nem sok ideje vagyunk együtt ,de szerintem már most látod ,hogy ne éppen egyszerű és nyugodt életet élünk.A terhességedet is maximum a 2. hónapig tudod titkolni utána mindenki megfogja tudni,lehet még balhé is lesz belőle és nagyon nem szeretném ,hogy amiatt a tanulás nem menne.DE persze terhesen még suliba se tudsz majd járni és a gyerek mellett tanulni és úgy nevelni ,hogy alig vagyok veled és te nem tudsz utazni vele mert még kicsi és a szülésnél is ki tudja ,hogy egyáltalán itthon leszek..és meg az iskola,tanulás is.Nagyon nem könnyű ezt kimondani és erre  a döntésre is nagyon nehéz volt jutni,de ezt a gyereket én nem vállalom.Kérlek vetesd el ,neked is könnyebb lesz.
-fejezte be Harry.
-Én ezt nem tudom elhinni..ez nem te vagy!!!Hogy tehetted ezt velem?!Elhitetted,hogy minden rendben lesz és megoldjuk,hogy szeretsz és most meg engem és a saját gyerekedet is elhagysz..-üvöltöttem felállva és azonnal el is rohantam.
Harry persze elkezdett jönni utánam és mondani,hogy ő ezt nem teljesen így értette és ,hogy kicsit megértőbb is lehetnék,de miután kimondta..úgy is gondolta azt amit szép hosszan kifejtett.Mivel elvileg amit mondott már átgondolta tehát akkor úgy is érez.
Kifutottam a parkból egyenesen egy taxi felé könnyeimet törölgetve és próbáltam nem feltűnő lenni ,de sajnos így is készült rólam egy pár kép.Akkor mikor érkeztünk még egy boldog párt egymás kezét fogva a parkban sétálgatva fotóztak le ,most meg egy összetört lányt.Holnapra már egész London sőt az egész világ tudni fogja,hogy vége.Előre tudtam mi lesz leírva. Harry Styles ismét nem bírt megállapodni,az újabb kalandjának is vége lett.Pillanatnyilag ez most nagyon nem érdekelt ,csakis az ,hogy végre hazaérjek.Mikor beléptem a házba Niallt és Zoet láttam meg a kanapén összebújva,mire ők is észrevették ,hogy megjöttem már a szobámban voltam.Mind a ketten bejöttek és eléggé megijedtek.Elmondtam nekik mindent ,majd Niall elment.Gondolom Harryhez ment,bár neki nem kell vigasz ,nyilván boldogan éli ezután is tovább a sztárocska életét és fekszik majd le hetente 100 csajjal.Nem érdekel!!Ő már soha többé nem lesz az életem része.Végeztem vele.Gyűlölöm,,vagyis ..iszonyúan ..SZERETEM.
Zoe próbált egész este vigasztalni,de nagyon nem lettem jobban.Azt tartottam a legjobbnak,ha lefekszem aludni.

Zoe szemszöge:

Suli után Niallel egyből hozzánk jöttünk ,majd ebéd után leültünk a kanapéra és egymáshoz bújva néztünk filmet.Egyszer csak ajtónyílásra lettünk figyelmesek aztán Emily beviharzott a szobájába.Tudtuk,hogy baj van.Bementünk hozzá és elmondta,hogy mi történt.Kiakadtam.
Ahogy láttam Niallt is eléggé megviselte a dolog.Egyből el is ment,gondolom Harryhez. Nem tudtam felfogni ,hogy lehet valaki ennyire szívtelen.Nagyot csalódtam Harryben. Fogalmam sem volt,hogy mi lesz ezután. Emily,baba és mellette a suli. Miután elmentünk aludni elkezdett rezegni a telefonom. Harry volt a kijelzőn.Nem akartam felvenni,de szívesen hallgattam,ahogy könyörgött.Azt mondta találkozni akar Emilyel és megbeszélni ezt az egészet nyugodt körülmények között.Megmondtam neki ha Emily közelébe mer menni annak súlyos következményei lesznek.Ezután leraktam.Párszor még hívott utána,de elmondtam neki elsőre is amit akartam.Végeztem vele és remélem Emily is szépen lassan letudja zárni ezt az egészet.Miközben ezen gondolkodtam hangos kiáltásra és sírásra lettem figyelmes.Azonnal rohantam ki. Emilyt láttam meg ahogy összerogyva ül a fürdőben és valami rongyot szorongat.Ekkor esett le..elvesztette a babát.Azonnal hívtam a mentőket és elrohantam felöltözni.Mire végeztem már ott is voltak és egyből mentünk is a kórházba.Nagy szerencsénk volt mert egy fotós sem volt a közelbe.Megállapították,hogy mivel Emily ilyen fiatal nem tudta kihordani a babát és ezért vetélt el. Egyből haza is tudtunk menni és még útközben írtam emailt a sulinak ,hogy nem megyek és persze Emily iskolájának is szóltam. Emily meg sem szólalt egészen hazáig és ott is csak annyit ,hogy jó éjt.
Bementem hozzá,odaültem mellé és megöleltem.Majd ő is megölelt és a nyakamba borulva zokogott.Szorosan öleltem míg meg nem nyugodott, végül együtt aludtunk el.
Reggel mikor bekapcsoltam a gépem ezek a hírek fogadtak:
Harry Styles és Emily Henderson szakítottak.Harry Styles partyba fojtotta a bánatát majd reggel egy kávézóban is lefotózták ahol igencsak rosszul volt.


2014. november 19., szerda

II.fejezet 1.rész

Zoe szemszöge:

Reggel ami ebben az esetben délután 2 volt,nagyon nem volt kedvünk még csak az ágyból kikelni sem.Mivel Niall és én is fáradtak voltunk és a sok alkohol miatt nem csak fiúk voltak szarul. Persze Emily volt a kivétel hiszen ő nem ivott egy korty alkoholt sem.Nehéz mondjuk  megszokni ,hogy terhes de majd idővel ez is normális lesz. Beszéltem is vele délután és azt mondta Harry ki sem ment a szobából olyan szinten volt másnapos.Ahogy Niallt néztem éppen próbált keresni gyógyszert,de ha nem szólok neki simán bevette volna a torokfájásra való gyógyszert a fejfájás csillapító helyett.Ez a nap katasztrófa volt.Nekem muszáj volt összeszednem magam hiszen ma augusztus 30. volt és holnapután pedig kezdődik a suli.Hát igen Emily és én is hétfőtől elkezdjük az iskolát.Persze ez nem lesz olyan egyszerű mint eddig volt,mivel nem otthon vagyunk és hát fősulira megyünk.Londonban ,ami azért elég nagy szó.Nem volt könnyű ide bejutni és rengeteget kellett érte küzdeni,de már most úgy érzem megérte.Az egyetlen rossz dolog,hogy más iskolába fogunk járni.Én a divat és a ruhatervezés irányába megyek Emily pedig a marketing felé.Igazából eddig semmit sem vettünk a suliba szóval holnap még azt is el kell intéznünk.Holnaptól nagy valószínűséggel visszamegyünk a házunkba és ha nem is mindig,de általában ott leszünk a sok sok tankönyv,ruhák és sulis dolgok miatt.Nem gondolom,hogy ez a fiúkat zavarni fogja hiszen ők is tudják ,hogy nekünk kötelezettségeink vannak ahogy nekik is és amúgy is itt tudnak aludni.Este 7 felé már le is aludtunk.Másnap reggel már normál időben és kipihenve ébredtünk.Felhívtam gyorsan Emilyt,hogy menjünk el vásárolni,majd ha azzal végeztünk a fiúk ebédnél csatlakoznak.Miután otthon mindent elpakoltunk egy kicsit kitakarítottunk,mivel arra mostanában nem nagyon volt időnk.A fiúk elbúcsúztak tőlünk,mi pedig mivel holnap kelni kell lefürödtünk majd elmentünk aludni.

Emily szemszöge:

A party utáni nap nagyon homályos.Szinte egész nap aludtunk és próbáltunk felébredni és rendbe jönni.Nos ez kevésbé sikerült,de nem is volt gond mivel volt még arra 1 napunk. Harrynek kicsit nehezebb volt mivel a másnaposság nem egy jó dolog és mivel én nem ittam,csak a fáradságot kellett "legyőznöm."Fura volt így bulizni,hogy tudom valakire vigyáznom kell.Mióta megtudtam ,hogy terhes vagyok Harry is másképp kezel és sokkal jobban figyel rám és nagyon aggódik értem és a babáért.Egyre biztosabb vagyok abban,hogy ezt már ő is akarja és egyre kevésbé fél a gondolattól,hogy apa lesz.Arra mondjuk nem is merek gondolni,hogy mi lesz ha a sajtó megtudja.Te jó ég!! Engem megölnek a rajongók..
A sulikezdés miatt is volt bennem egy kis stressz,de Harry jelenléte elterelte a figyelmemet és tudta ő is ,hogy most valamennyire segítenie kell nekem abban,hogy picit le tudjak nyugodni és tiszta fejjel össze tudjam szedni a gondolataimat.A sulis kellékek megvoltak és én is pihentnek éreztem magam.
Zoeval már elég korán elmentünk aludni,de én éjfél körül megébredtem és képtele voltam visszaaludni.Kiültem a teraszra egy pléddel a közösen választott hintaágyba és elkezdtem gondolkodni.Végiggondoltam,hogy pár hónap alatt hogyan változott meg az életem gyökeresen és,hogy mi volt előtte a gimis éveimben a rengeteg emlék,osztályképek,barátnős selfie,osztálykirándulások ,ahogy Zoeval egyre jobba lettem és most csak ő maradt nekem.Ő van csak itt velem a teljes eddigi életemből.Ami elmúlt.Szerettem az eddigi életemet,az önfeledt gimnáziumi éveket és ami most lett belőle..több,másabb..idegen.Szeretem Harryt nagyon és imádok így élni,de néha azért jó lenne egy kicsit visszakapni a régi ,nyugalmas életemet otthon a régi  barátaimmal és anyáékkal.
Miközben ezeken gondolkodtam rájöttem,hogy már hajnali 1 óra és jó lenne aludni így visszamentem és elaludtam.Reggel izgatottan ébredtünk és egy gyors reggeli után már indultunk is.
 Zoe:

Én:


Mikor kiléptünk a házból ott álltak a fiúk 2 kocsival.Arra készültünk,hogy metróval megyünk de ez kedvezőbbnek látszott. Harryvel beültünk a kocsiba és a suli felé mentünk.Mielőtt kiszálltam volna gyors csókot adtam neki és megbeszéltük,hogy értem jön.Úgy éreztem délután beszélni akar velem.

2014. november 10., hétfő


Ahogy látjátok sikerült már ma kiraknom az új részt ami egy fejezetzáró. Nagyon fontos lenne pár komment vagy a tetszik gomb megnyomása alul hisz én csak onnan tudom,hogy nektek tetszik e a blog,a story és érdemes e folytatnom továbbra is. Köszönöm annak aki várt a folytatásra és örülök azoknak is akik most kapcsolódtak be.Mivel megérkezett az új rész nem is zavarlak titeket jó olvasást.
Tamara :))

I.fejezet 20.rész -FEJEZETZÁRÓ

Emily szemszöge:

Végre eljött az este amit már mindannyian nagyon vártunk. Zoe és Liam úgy tudta,hogy szűk körben ünneplünk,de ez nem így lett,hisz Zoe 18 lett ami elég nagy buli és Liam pedig 22 ami ismét egy menő kor.Mivel Londonban Harrynek van a legnagyobb háza itt tartottuk a bulit és mivel nyár volt a kertben rendezkedtünk be asztalokkal,székekkel,lufikkal és mindenféle színes dologgal amik feldobják a helyet.Az esti jó hangulat érdekében egy tucat gyertyát vettünk és mivel Zoe imádja a virágokat minden asztalra virágot tettünk.

A sok-sok előkészület után már csak fel kellett öltözni és nekem még gyorsan egy kis sminket felrakni.

Én:

Harry:

A vendégeket este 7.45 -re hívtuk mivel Zoe és Liam 8.00-ra jönnek.Mire mindenki megérkezett és elhelyezkedett arra,hogy meglepjük a szülinaposokat éppen 8.00 lett.Nagyon reméltük,hogy együtt érkeznek mert nagyon gázos lenne a kétszeres köszöntés.Míg a terepet néztem,minden rendben van e Harry megbökött,hogy autót hall,aztán ajtócsapódás és a kapu kinyílt.Liam és Zoe jöttek be elsőként,Niall és Sophia előre küldte őket és jól is tették.Hirtelen mindenki felugrott és boldog szülinapot kiáltott a 2 ünnepeltnek.Ők csak álltak a kapuban és nevettek( Zoe meg sírt is örömében),de szólni nem tudtak semmit.Tehát a meglepetés hatásos volt.A kisebb csapatunk odament hozzájuk és egyenként megölelte őket ,felköszöntötte őket.Az ajándékozást is elkezdtük,de közbe beindítottuk a zenét és így a party is beindult.Elkezdtek fogyni az italok és egyre hangosabb lett mindenki.Közben felszolgálták a szendvicseket,süteményeket és a chipsek,rágcsálnivalók is előkerültek.A telómat nézve pár posztot is raktak ki instagrammra és twitterre.Mi is posztoltunk egy csoportképet a szülinaposokkal,majd belevetettük magunkat a partyba.Hajnali 3 lehetett mikor elkezdtek hazamenni a vendégek és mire 4 óra lett mindenki eltűnt,de mi maradtunk és tervünk is volt.Taxit hívtunk és a belváros felé mentünk.A Temze partján kiszálltunk a kocsiból és a vízhez mentünk.

Leültünk a partra és "London csodáit" néztük (London eye,Big Ben,Parlament épülete) és végül egy hajóra ültünk fel ami pont ezek mellett vitt el minket és a fiúk persze egyből elkezdték énekelni a Midnight Memoriest.Mi is csatlakoztunk hisz a szöveget kívülről tudtuk és az,hogy nem volt a legszebb ahogy énekeltük nem érdekelt minket ,csak az,hogy jól érezzük magunkat.

Zoe szemszöge:

Az egész napom azzal telt,hogy fogadtam a születésnapi jókívánságokat és persze Niallel voltam.Az estére nagyon készültem és korán el is kezdtem készülődni.Végül meg is lett az eredménye.Szépnek éreztem magam a nemrég vett csodás ruhámban,de még kellett azért egy kicsit sminkelni is.


Én:




Niall is nagyon tetszett.
Mielőtt a kocsiba beszálltunk volna meg is kértem,hogy had fotózzam le de persze a fanok is megjelentek szóval sietni kellett.

Mikor beültünk a kocsiba Niall felhívta Liamet és kihangsúlyozta ,hogy feltétlenül együtt ékezzünk és ezt Sophia is nagyon támogatta.Se Liam ,se én nem értettük a helyzetet.
A kapuban állva azt éreztem ,hogy nem csak egy szűk körű party lesz és mikor az ajtó kinyílt sok-sok ismerős arc ugrott elő és a boldog szülinapot kiabálta.Nagyon jól esett és hihetetlenül boldog voltam.
A party iszonyat jól sikerült,de az utána lévő események voltak egy életre szóló élmények és pont azért,mert semmit sem terveztünk és egy szuper "afterpartyt" hoztunk össze a Temzén hajnali 4-5 körül.Végül reggel 7-re értünk haza és ekkor jött Niall külön meglepetése amit inkább nem részletezek hisz úgyis MINDENKI tudja, hogy mivel ajándékozott meg pluszba.Egyszerűen fantasztikus nap volt a hátunk mögött és persze a következőt végig fogjuk aludni és a fiúkat elnézve úgy érzem jól jön majd a fejfájás csillapító.

2014. november 8., szombat

I.fejezet 19.rész

Zoe szemszöge:
Reggel mikor kiléptem a szobánk ajtaján kisebb zajra lettem figyelmes.A nappaliba érve Emilyt láttam meg aki éppen és szedi össze a dolgainkat.Gondolom azért mivel ma visszamegyünk Budapestre,mert este a fiúk koncertet adnak.Persze még a koncert után visszarepülünk Londonba mivel holnap lesz Liam és az én születésnapom. Nem tudom,hogy lesz e valami party , de tény, hogy elég régóta nem voltunk bulizni.Amíg ezeken gondolkodtam észre sem vettem,hogy Emily már egy ideje néz és biztosan hülyének néz,hogy minek állok itt mozdulatlanul őt nézve.
-Jó reggelt! -törtem meg a csendet.
-Szia,beszélnünk kell...-mondta Emily.
-Rendben talán menjünk ki a kertbe ott van egy pad, szerintem ott nyugodtan és ketten megtudjuk beszélni a dolgokat.-ajánlottam fel.
-Menjünk.-vágta rá Emily.
Miután leültünk úgy éreztem nekem kell először megszólalnom.
-Rettenetesen sajnálom amit tettem,csak én tényleg szeretném ha minden jó lenne és látom.hogy te is boldog vagy és félek,hogy ennek vége szakad.Tudod 18 évesen nem egyszerű gyereket szülni és még nehezebb gondját viselni,felnevelni hisz valamilyen szinten még te is gyerek vagy és Harry hiába lesz februárban 21 amivel már mindenhol felnőttnek tekintik,tudnod kell,hogy ő maga is nagyon fél ettől az egésztől és úgy érzem erre nincs meg felkészülve ahogy te sem.Ez túl sok mind a kettőtöknek.-osztottam meg Emilyvel a gondolataimat.
-Zoe tudom,köszönöm és szeretlek.Tudom,hogy fél ahogy én is ,de nem kell aggódnod ezt már megbeszéltük és köszönöm,hogy féltesz nagyon jól esik és nem is tudom,hogy mi lenne velem nélküled tényleg nagyon hálás vagyok neked.-mondta Emily nyugtatóan.

Emily szemszöge:
A beszélgetésünk után még kint maradtunk Zoeval és folytattuk,de már csak olyan barátnős csevegés formájában.Nem is volt értelme tovább húzni a témát,mivel az már el volt döntve.
Mire beértünk a házba már mindenki fent volt,túl a reggelin ahogy mi is mert a közbe mellettünk lévő barack és cseresznye fákat "megkopasztottuk".Ezután már nem volt más hátra csak felöltözni,összepakolni és Budapestre menni.

Én ruhám:

Zoe ruhája:

A szobából kilépve Harry állt az ajtóban és megkért,hogy vigyem le az autóba a pulcsiját.Mikor kinyitottam az autó ajtaját megláttam egy dobozt ami egy egy szép szalaggal volt megkötve.


Harry épp ekkor érkezett meg,mögém állt és ezt mondta:
-Mire vársz?Nyisd ki,neked vettem.
A dobozban egy gyönyörű  karkötő volt amibe első látásra beleszerettem.


Az egész csapat kijött és a saját kocsijába beült és már indultunk is.A koncert előtt még anyáék hívtak meg minket ebédre ahova Zoe szülei is jöttek,majd az esti koncert színhelyére mentünk.
Nagyon jól sikerült a koncert és még egy jó képet is csináltam a fiúkról.



Ezután este 11-kor felszálltunk a gépre és éjfélkor már Londonban is voltunk.
Persze a gépen pontban éjfélkor mindenki felköszöntötte Zoet és Liamet az igazi party csak este kezdődött.
Hazaérve belevetettem magam az ágyba pontosabban Harry ágyába mivel Zoe is Niallnél aludt.
Eléggé későn keltünk fel így ebédre gyorsan csak egy pizzát csináltam.


Ezután Zoe ajándékait intéztem el mivel az a lányok feladata,Liam ajándéka pedig a fiúké.
Ajándékok:

kedvenc divatmárkái muffin formájában:

kedvenc virágja a kedvenc színeivel:

és a ruha amit már egy ideje kinézett magának egy két plusz kiegészítővel:

A party részletei is készen voltak,tehát már csak az estének kellett eljönnie.
sziasztok!
Nagy örömmel jelentem be,hogy újra elkezdem írni a blogot és nagyon remélem,hogy az új részek is legalább annyira fognak tetszeni,mint a régebbiek.Az új részt már ma fogom hozni és ezentúl törekszem arra,hogy folyamatosan érkezzenek a részek.Előreláthatólag ezek hétvége körül lesznek mivel hétköznap sajnos a suli miatt ez nem nagyon megoldható.