A kanapén aludtam el és reggel azonnal írtam a sulinak ,hogy ezen a héten sem megyünk de orvosi igazolást viszünk az elmúlt időszakról.A tananyagot így is megkaptuk tehát Zoe is és én is az elkövetkező időszakban délelőtt a sulira koncentrálunk délután pedig a pótlásra.A félévi vizsgák hamar eljönnek.Mivel hétfő volt elég nagy volt az élet Londonban,mondjuk amúgy is nagy de ilyenkor 1000x nagyobb szóval meg kellett küzdenem a metrón a feljutással és a kávézóban sem volt kényelmesebb. Zoeval végig beszéltem twitteren és képet is küldtem neki mindig ,hogy éppen hol járok. Így tudtunk közösen kávézni.
Már éppen hazafelé mentem mentem mikor eszembe jutott ,hogy nincs otthon étel. Gondoltam el futok egy fish & chips-ért vacsorára és tudtam is egyet a környéken.Bementem egy mellékutcába és olyat láttam ami nem jött épp jókor. Harryt és ő is észrevett de egyből el is fordultam és másik irányba mentem.
Na még ez kellett nekem.Úgyis már " annyira hiányzott".Meggondoltam magam.Inkább bemegyek a sarki boltba és veszek valami egészségesebbet.Ott talán nem botlom bele senkibe.Miután hazaértem felhívtam Zoet és elmondtam neki ,hogy mi történt.Csak nevetett és annyit mondott:
~"A sors úgysem hagyja ,hogy ti ne egymásé legyetek."~
Azt is mondta még ,hogy holnap kiengedik és csütörtökön már jön is hozzám Londonba.
Ennek nagyon -nagyon örültem.Nem valami jó itt lakni egyedül.
Egyszer csak kopogtak. Eleanor jött el hozzám.Leültünk a kanapéra és egy -egy teával a kezünkben beszélgetni kezdtünk.Sok mindent megosztott velem a Louisval való kapcsolatáról és a nehézségekről,vitákról de, a boldog percekről is.Beszéltünk Zoeról ,Niallről és rólunk is Harryvel. Eleanor állítja ,hogy Harry csak is azért mondott ilyet mert Niallt védte mivel testvérként tekint rá de különben nem ilyen és szinte soha nme káromkodik főleg nem lánnyal.Ezt én is tudtam.
Azt is elmondta ,hogy miután elmentem csak ült Niall mellett és mind a ketten szótlanul nézték a semmit.Sok mindent megbeszéltünk Ellel de még akkor is ugyan úgy haragudtam Harryre. Miután elment csak egy kis nyugalomra vágytam.Beültem a kádba,gyertyákat gyújtottam és halk zene mellett relaxáltam.
Lezárás képpen este megnéztem a kedvenc filmemet: Igazából Szerelem.
*Reggel*
Twitteren már régen voltam így kissé felhalmozódtak a hírek.Mikor a ma reggelit ..csak a fejemet fogtam.
>Harry Styles levelet ír..hmm vajon kinek?<
Ez volt a kép mellé írva.Ennyi.Nekem elég volt a hírekből.
Kimentem megnézni jött e levél és ez volt a lábtörlőmre rakva.
Megvan ,hogy kinek írta Harry. Ezek után nem szándékoztam elmenni otthonról.Nagyon vártam már ,hogy Zoe végre itt legyen.
Zoe szemszöge:
A kórházi élet borzasztóan unalmas.Már az utlsó napon semmiféle fájdalmam sem volt így már csak ott voltam.Délután engedtek ki és már egyből pakoltam is otthon ahogy hazaértem.Beszéltem Emilyvel elmondta a Harrys levelet és úgy érzem ennek közel sincs még vége. Harry szereti Emilyt és Emily is szereti Harryt. Ez igaz szerelem.Ami örökké él.Az ,hogy mi a helyzet Niall és köztem már más kérdés.A miénk nem tusom mi volt ,nem tudom most mis és azt ,hogy mi lesz már végképp nem tudom.Szeretem.Ennyit tudok.















