2014. április 14., hétfő

I.fejezet 13.rész

Zoe szemszöge:
Beszéltünk Harryvel és Emilyvel még mielőtt a szobámba toltak volna.Ők hazamentek,mi Niallel pedig a műtétet vártuk,de előtte még megkaptam az érzéstelenítést és egy kis nyugtatót ami már nem nekem, hanem Niallnek kellett.Ő teljesen kiborult hiszen tudja,hogy ez nem játék és vele is hasonló a helyzet.
*a műtét után*
Mikor toltak ki a műtőből még elég furán éreztem magam az érzéstelenítő miatt,de fél órára rá már teljesen rendben voltam és Nialltől kérdeztem,hogy meddig voltam bent.Azt mondta,hogy délután kettőkor bevittek és ötkor már toltak is ki.Nem volt túl hosszú műtét csak bonyodalmas.Ezután üzentem Emilynek,hogy minden rendben és közben Niall mondta,hogy majd reggel hoznak be nekem ruhát mert addig ugyse nagyon tudok és kelhetek fel.Este tíz körül mondtam Niallnek,hogy hazamehet de,azt mondta marad.Egészen jól elhelyezkedett a mellettem lévő ágyon és berakta a következő filmet.Igen, ez volt a programmunk.Megnéztünk 3 filmet és közben vacsoráztunk Harry és Emily jóvoltából normális ételt.
Emily szemszöge:
Harryvel kocsiba ültünk és egy táska ruhával a kórház felé indultunk.Mikor odaértünk leparkoltunk a kocsival és kézenfogva mentünk a kórház felé.A bejáratnál mindketten megtorpantunk és közben pedig vagy 30 fotós vett minket körbe,de aztán elindultunk és sietősen Zoe szobája felé vettük az irányt.Mikor benyitottunk láttuk,hogy mindketten alszanak,így a ruhákat leraktuk és most már a hátsó kijáraton távoztunk.Mikor hazaértünk Harry eléggé fura volt nekem,de inkább hagytam.
Nem tudtam volna magamtól kiszedni belőle,de egyszer csak hirtelen megszólalt:
-Neked is vannak titkaid előttem?
-Ezt,hogy érted?-kérdeztem.
-Van -e amit nem tudok rólad és fontos.-mondta.
-Nincs,nekem nincsenek ilyen dolgaim.-feleltem.
-Értem,de ha mégis kérlek mondd el.
-Nincs,Harry,nyugodj meg!
Ezután bementünk a szobába és lefeküdtünk.
Reggel mikor felébredtem Harry még nem volt fent így kimentem a konyhába,hogy készítsek valami reggelit.Aztán kiültünk a teraszra és megreggeliztünk.Üzentem Zoenak,hogy mi van vele erre írta,hogy minden oké,köszöni a ruhákat és Niall éppen lement újságot venni.Megírtam neki,hogy olyan 11 óra körül bemegyünk.Ezután felöltöztem:

Már éppen indultunk volna mikor megcsörrent Harry telefonja,a vonalas és az én telefonom is.Liam,Zayn és Louis voltak.Azt mondták,hogy találkozzunk a kórházban és most induljunk.Se Harry se én nem értettük a helyzetet,de aztán mikor beléptünk a kórterembe megkaptuk a választ.
Egy pár újság volt szétdobálva és mindenki teli volt kérdésekkel.Ekkor Liam odaadta az újságot és mi voltunk benne Harryvel a címlapstory.Ezt írták:
 "Hajnali kettőkor a kórházban,táskával és kézenfogva.Harry Styles most nem eléggé vigyázott!
Emily Henderson TERHES!!!" további információk > az újság 6. oldalán
 
Elolvastuk a cikket,már esküvőről volt szó és,hogy terhes vagyok,Harry pedig sajnálhatja a karrierjét mert a gyerek miatt már nem fog olyan jól menni.
Nagyon ideges lettem.Mi az,hogy én terhes vagyok? Harrytől?
De nem csak én voltam  ebben a helyzetben,mindenki ki volt készülve.Ezután Harry felhívta Simont,hogy KAMU és semmi nem igaz.Majd felhívtuk az újságot,hogy nyilatkozni szeretnénk vagyis cáfolni a híreket.Miután ez megvolt rendeltünk pizzát és ott a kórteremben közösen megettük.
Már kicsit mindegyikünk oldódott,de azért bennünk volt a stressz.
Ha ezt a hírt megtudja a világsajtó és így a Directionerek, akkor ennek egyhamar nem lesz még vége.



2 megjegyzés: